Határtalanul! 2018: Kolozsvári vendégeinket fogadtunk

2018. november 8-10. között a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Liceum diákjai látogattak el hozzánk. A Határtalanul pályázat keretein belül a 11.C osztály látta vendégül az erdélyi diákokat, akikkel az itt eltöltött idő alatt Budapest és a Dunakanyar számos érdekes és izgalmas történelmi és kulturális színterét fedeztük fel közösen.

2018.11.08-án érkeztek iskolánkba a vendégeink, ahol először jobban megismerkedtek a telekis élettel és a diákokkal. A brassaisok és telekisek egy nyugdíjas klubban adtak elő kulturális műsort, majd a nap folyamán városnézésen, azt követően pedig egy sétahajózás keretein belül ismerhették meg Pest és Buda dunamenti jellegzetességeit.

2018.11.09-én ellátogattunk a Mátyás-templomhoz. Később felmentünk a Szent István Bazilika kupolájához is, majd a napot egy parlamenti látogatás után a Zeneakadémián zártuk, ahol az épület körbejárása mellett egy fiatal zongoratehetség kis koncertjét is meghallgattuk.

2018.11.10.-én reggel elindultunk a Dunakanyarhoz. Habár az idő eleinte kissé ködös volt, de mire körbejártuk a visegrádi Fellegvárat, teljesen kitisztult az ég. Ezt követően a kora délutánt a visegrádi bobpályán töltöttük, végül pedig ellátogattunk Szentendrére is.

Már alig várjuk, hogy 2019. májusában mi látogassunk el Kolozsvárra!

Az együttműködésről szóló galériánkat Facebook oldalunkon találhatják, az alábbi linken.

Facebook.com